Adatkezelési tájékoztató
Az Alveola a http://aloeorganic.hu címen online portált („Honlap”) tart fenn azzal a céllal, hogy
a Honlapon az Alveola termékei és szolgáltatásai iránt érdeklődő személyekkel („Érdeklődők”) megkönnyítse a kapcsolatfelvételt és kapcsolattartást és az Érdeklődők a kapcsolatfelvételhez szükséges adataikat megadhassák és az e célra létrehozott adatbázisba („Érdeklődői adatbázis”) szerződéskötési kötelezettség nélkül regisztrálhassanak („Ügyfélkapcsolat”), és
az Alveola termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatos hírekről, kedvezményeiről, akciókról, valamint a Honlap esetleges új funkcióiról és egyéb releváns információkról a Honlap azon látogatói részére, akik ehhez külön hozzájárulásukat adták („Feliratkozók”) és ezzel az e célra létrehozott adatbázisba („Hírlevél adatbázis”) regisztráltak – az Alveola reklámot tartalmazó hírlevelet kézbesítsen elektronikus formában („Közvetlen üzletszerzés”).
Adatkezelési tájékoztatónkban a Feliratkozók, valamint az Érdeklődők, illetve a Honlap bármely egyéb látogatója a továbbiakban együttesen, mint „Érintettek”, míg az e célokból létrehozott adatbázisok, mint „Érintetti Adatbázisok” kerülnek nevesítésre.
A GDPR 8. cikk (1) bekezdésének értelmében a 16. életévét be nem töltött, illetve korlátozottan cselekvőképes Felhasználó regisztrációjához és feliratkozásának elfogadásához a törvényes képviselőjének, illetve gondnokának beleegyezése, illetve hozzájárulása szükséges, ennek hiányában a kiskorú, illetve korlátozottan cselekvőképes Felhasználó regisztrációját az adatkezelőnek nem áll módjában elfogadni, az így leadott regisztráció törlésre kerül. Az adatkezelő – figyelembe véve az elérhető technológiát – észszerű erőfeszítéseket tesz, hogy ellenőrizze, hogy a hozzájárulást a gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlója adta meg, illetve engedélyezte.
Az Érintetti Adatbázisokban nyilvántartott adatokat az Alveola kizárólag a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli, és azokat harmadik személy számára nem továbbítja, illetve nem teszi hozzáférhetővé, kivéve azt az esetet, ha az ilyen hozzáférhetővé tétel, illetve adattovábbítás jogszabály, hatóság vagy bíróság rendelkezése folytán kötelező vagy azt jelen adatkezelési tájékoztató nevesíti.
Érintettek a Honlap használatával, illetve az azon történő regisztrációval kifejezetten elfogadják a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és önkéntesen hozzájárulásukat adják személyes adataik jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerinti kezeléséhez és feldolgozásához.
2. AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA
Az Érintettek által a Honlap útján elérhető Érintetti Adatbázisokba megadott adatok kezelésének jogalapja az Érintettek tájékozott és önkéntes hozzájárulása.
Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.
3. AZ ALVEOLA ÁLTAL KEZELT SZEMÉLYES ADATOK KÖRE, ADATTOVÁBBÍTÁSOK ÉS AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA
Az Alveola kijelenti, miszerint adatkezelése GDPR 9. cikke szerinti a személyes adatok körére (különleges kategóriájára) nem terjed ki, ilyen személyes adatok kezelésére nem kerül sor, amennyiben ilyen adat birtokába kerülne, úgy azokat haladéktalanul törli.
3.1. Érdeklődői adatbázis
A Honlap útján elérhető Érdeklődői adatbázisba elérhetőségeink bármelyikén történő megkeresésünk útján lehet jelentkezni, a megkeresést követően az Alveola az Érdeklődők alábbi adatait kezeli.
Az Érdeklődőre vonatkozóan kötelezően megadandó adatok:
név,
e-mail cím,
telefonszám.
Az Alveola ezen felül minden olyan adatot kezel, amelyet érdeklődésében az Érintett tudomásunkra hoz. Az Érdeklődő véleményét az Alveola szolgáltatásairól egyes esetekben az Érdeklődő keresztnevének megjelölésével egyetemben reklámozási célokból közzétesszük a Honlapon.
A Szakértő válaszol funkció használata során az Érdeklődő kérdését és e célból megadott személyes adatait (keresztnév, életkor) az Alveola a kérdés megválaszolásával egyetemben közzéteszi a Honlapon. Amennyiben az Érdeklődő adatai közzétételéhez nem kíván hozzájárulni, úgy ezt a kérdés beküldésekor a privát válasz lehetőség kiválasztásával teheti meg.
Ezen adatok kezelése az Érdeklődők önkéntes hozzájárulásán alapul a GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontjának megfelelően, illetve az Érdeklődő kérésére szerződéskötést megelőző lépések tételéhez szükséges, illetve szervizünk megkeresése esetén az szerződés (szavatosságvállalás) teljesítéséhez szükséges a GDPR 6. cikk (1) bek. b) pontja szerint. Az Érdeklődő adatszolgáltatása a Honlap használatához nem szükséges, így az adatszolgáltatás szerződéskötés előfeltételét nem képezi.
3.2. Hírlevél adatbázis
A Honlap útján elérhető Hírlevél adatbázisba a Honlapon megadott külön hozzájárulás útján, valamint bármely egyéb, hírlevél feliratkozásra irányuló űrlapokon keresztül lehet jelentkezni, a sikeres jelentkezést követően az Alveola a Feliratkozók alábbi adatait kezeli.
A Feliratkozóra vonatkozóan kötelezően megadandó adatok:
név,
e-mail cím,
szakma (érdeklődési kör) megjelölése.
Ezen adatok kezelése a Feliratkozók önkéntes hozzájárulásán alapul a Grt. 6.§ (1) bekezdésének és a GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontjának megfelelően. A Feliratkozó adatszolgáltatása a Honlap használatához nem szükséges, így szerződéskötésnek nem képezi előfeltételét.
3.4. Az adatkezelés időpontja
Az Alveola az Érintett által bármely jelentkezése során, illetve azt követően a Honlapon keresztül vagy egyéb elérhetőségeink bármelyikén részünkre eljuttatott adatokat az adatkezelés céljának fennállásának időtartama alatt kezeli, azzal, hogy az Érintett megadott adatait és a feltöltött dokumentumokat az Alveola automatikusan törli, ha az Érintett azt a jelen adatvédelmi tájékoztatónak az Érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogairól, illetve a jogorvoslati lehetőségeiről szóló részben foglaltaknak megfelelően kérelmezi.
3.5. Látogatók adatai, „Cookie-k” alkalmazása
A Honlap látogatása során a weboldal az Érintett informatikai eszközén kis adatcsomagokat, ún. „sütiket” (angol nevükön: „cookie-kat”) helyez el, illetve olvas arról vissza.
A weboldal vonatkozásában alkalmazásra kerülnek a Google Analytics következő típusú cookie-jai: „utma”, „utmb”, „utmc”, „utmt”, „utmz” (a weboldal vonatkozásában a Google Analytics által alkalmazott cookie-król részletes információk az alábbi linken érhetők el: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage).
A felsorolt cookie-k abból a célból kerülnek alkalmazásra, hogy segítségükkel megállapíthatóak legyenek a Honlap látogatására és látogatottságára vonatkozó alábbi statisztikai jellegű, és ilyen célra gyűjtött adatok:
az Érintett keresőmotor, kulcsszó vagy link révén jutott a weboldalra („utmz” cookie),
az Érintett hányszor látogatta meg a weboldalt („utmb” cookie),
az Érintett mennyi ideig tartózkodott a weboldalon („utma” cookie),
az Érintett mikor látogatta meg először a weboldalt („utmc” cookie).
A fentiek mellett egyes cookie-k óvják a weboldalt a túlterheléstől („utmt” cookie), továbbá egyes, a Google Analytics által alkalmazott cookie-k analitikai, statisztikai, illetve biztonsági célból rögzítik az Érintett által használt informatikai eszköz IP-címét is. Az adattárolás az Érintett informatikai eszközén valósul meg.
A Honlap látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását tehát külső szolgáltatóként a Google Analytics szerverei segítik a fent felsorolt cookie-k segítségével. A mérési adatok kezeléséről ezen adatok adatkezelője a www.google-analytics.com weboldalon nyújt részletes felvilágosítást, a Google adatvédelmi elveiről pedig itt érthető el bővebb információ: http://www.google.hu/intl/hu/policies/privacy. A portál weboldalról a Google Analytics szerverei felé továbbításra kerülő adatok az érintett Felhasználó személyazonosságának kizárólagos azonosítására közvetlenül nem alkalmasak, azok alapján kizárólag az informatikai eszköz IP-címe azonosítható.
A Honlapon az Alveola Google Adwords, valamint facebook remarketing kódokat használ. A remarketing kódok cookie-kat alkalmaznak, a Honlap látogatóinak megcímkézéséhez.
A települt cookie segít abban, hogy a Alveola termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatos hirdetések jelenjenek meg az Érintett számára és a későbbiekben más, a Google Display, hálózatába tartozó weboldalakon, illetve a facebook-on.
Érintett a cookie-kat bármikor letilthatja és a hirdetéseket személyre szabhatja a Google hirdetési beállítások felületén.
Az Érintett a cookie-k alkalmazásához hozzájárulását a felugró ablak „Elfogadom” gombjával, illetve a weboldalon történő tovább lépéssel, (bármely link vagy menüpontra kattintással) adja meg.
4. AZ ALVEOLA MINT ADATKEZELŐ ADATAI, AZ ADATKEZELÉSRE JOGOSULTAK KÖRE
Név: Alveola Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Képviselő:Szóráth Tamás, ügyvezető
Cím: 1143 Budapest, Gizella u. 28/A.
E-mail: information@alveola.hu
Cégjegyzékszám: 01-09-567918
Adószám: 12240911-2-42
A Honlappal kapcsolatosan az Érintettek által rendelkezésre bocsátott adatok vonatkozásában az Alveola azon képviselői és munkavállalói jogosultak adatkezelésre, melyeknek munka- vagy feladatkörét az adatkezelés bármely céljának megvalósulása érinti.
5. A SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA, AZ ADATFELDOLGOZÓK
A Honlap kiszolgáló szerverei Sigmanet Kft. székhelyén (1132 Budapest, Viktor Hugo utca 18-22.) kerültek elhelyezésre.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy adatainak kezelése elektronikus formában, online adatbázisokban is történik. Az adatbázisok technikai hátterét az Alveola a következő szolgáltatókkal, mint adatfeldolgozókkal együttműködve biztosítja:
a Wanadis Kft. (adatkezelési tájékoztató: https://maileon.hu/wp-content/uploads/Wanadis-Maileon_Adatvedelmi_Nyilatkozat1.pdf), mint a hírlevél küldő software szolgáltatója;
az ITelligence Hungary Kft. (adatkezelési tájékoztató: https://itelligencegroup.com/hu/privacy/), mint vállalatirányítási rendszer támogató és fejlesztő partner;
a Google Inc. (adatkezelési tájékoztató: https://www.google.com/intl/hu/policies/privacy/), mint a Google Analyitics termékelemző rendszer szolgáltatója; valamint
a Facebook Inc. (adatkezelési tájékoztató: https://www.Facebook.com/privacy/explanation#), mint a Facebook Custom Audiences reklám platform szolgáltatója.
Az adatfeldolgozók szavatolják, hogy az adatkezelés és az adatfeldolgozás minden tekintetben a hatályos adatvédelmi tárgyú jogszabályi előírások megtartásával történik, továbbá hogy az adatkezelő az adatbiztonság és az adatok védelmének biztosítása érdekében valamennyi szükséges intézkedést megtesz, az általa végzett adatkezelési, illetve az általa végeztetett adatfeldolgozási tevékenység valamennyi, az adatbiztonságra vonatkozó jogszabályi követelményének megfelel.
6. AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA
Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével mind az adatkezelés módjának meghatározásakor, mind pedig az adatkezelés során olyan megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket – például álnevesítést – hajt végre, amelyek célja egyrészt az adatvédelmi elvek (például az adattakarékosság hatékony megvalósítása), másrészt a GDPR-ban foglalt követelmények teljesítéséhez és az érintettek jogainak védelméhez szükséges garanciák beépítése az adatkezelés folyamatába.
Az adatkezelő és az adatfeldolgozó megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak biztosítására, hogy alapértelmezés szerint kizárólag olyan személyes adatok kezelésére kerüljön sor, amelyek az adott konkrét adatkezelési cél szempontjából szükségesek. Ennek keretében különösen figyelemmel kell lenni a gyűjtött személyes adatok mennyiségére, kezelésük mértékére, tárolásuk időtartamára és hozzáférhetőségükre. Ezen intézkedések különösen azt kell biztosítsák, hogy a személyes adatok alapértelmezés szerint a természetes személy beavatkozása nélkül ne válhassanak hozzáférhetővé meghatározatlan számú személy számára.
7. AZ ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ
Az adatkezelő a GDPR 37. cikk (1) bekezdése értelmében adatvédelmi tisztviselőt jelöl ki, amennyiben az adatkezelő fő tevékenységei olyan adatkezelési műveleteket foglalnak magukban, amelyek jellegüknél, hatókörüknél és/vagy céljaiknál fogva az érintettek rendszeres és szisztematikus, nagymértékű megfigyelését teszik szükségessé; vagy az adatkezelő fő tevékenységei a személyes adatok GDPR 9. és 10. cikk szerinti különleges kategóriáinak nagy számban történő kezelését foglalják magukban.
Az Alveola tájékoztat minden Érintettet, miszerint a GDPR 9. és 10. cikke szerinti adatokat nem kezel, továbbá, hogy az adatkezelő fő tevékenysége a Felhasználói és a Hírlevél adatbázis működtetésére terjed ki. Ezen tevékenységek nem igénylik az Érintettek rendszeres és nagymértékű megfigyelését.
Mindezen indokokra figyelemmel az Alveola, mint adatkezelő nem jelöl ki adatvédelmi tisztviselőt, mely döntését azonban naptári évente az adatkezelések aktuális állása szerint felülvizsgál.
8. ADATVÉDELMI INCIDENS BEJELENTÉSE, AZ ÉRINTETT TÁJÉKOZTATÁSA
Az Alveola minden adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve.
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az Alveola indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az Érintetteket az adatvédelmi incidensről.
Az Érintett részére adott tájékoztatásban az Alveola világosan és közérthetően ismerteti az adatvédelmi incidens jellegét, és közli legalább a GDPR 34. cikk (2) bekezdésében foglalt információkat és intézkedéseket.
Az Érintettet az Alveola nem köteles tájékoztatni az adatvédelmi incidensről, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:
az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
9. AZ ÉRINTETTEK ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGAI, ILLETVE JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEI
Az Érintettet a GDPR 12 – 22. cikkeiben foglaltaknak megfelelően megilleti
a hozzáféréshez való jog, valamint a tájékoztatáshoz való jog, amelynek értelmében az Alveola köteles az Érintettet a GDPR értelmében megillető jogairól, az adatvédelmi incidensekről és a GDPR 13 és 15. cikkében foglalt információkról tájékoztatni; továbbá
az adathordozhatósághoz való jog, valamint a helyesbítéshez és törléshez való jog, egyben a tiltakozáshoz való jog.
Ennek megfelelően az adatkezelő
tájékoztatást ad az Érintett számára a személyes adatai kezeléséről, ennek keretében az Érintett általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről (amennyiben volt ilyen), továbbá – az Érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről; továbbá
az Érintett által rendelkezésére bocsátott személyes adatokat helyesbíti, törli, illetve zárolja (az Érintett adatai törlését a regisztrációnál jelzett módon maga is elvégezheti, továbbá a törlést az adatkezelő ügyfélszolgálata útján is kérelmezheti).
Jogokról való tájékoztatás
Az adatkezelő a fentiekben foglaltak teljesítése érdekében intézkedéseket hoz a célból, hogy minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa, különösen a gyermekeknek címzett bármely információ esetében. Az információkat írásban vagy más módon – ideértve adott esetben az elektronikus utat is – kell megadni. Az Érintett kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy valamely módon igazolták az Érintett személyazonosságát.
Az adatkezelő elősegíti az Érintettek jogainak a gyakorlását. Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet a GDPR 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről.
Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet.
Amennyiben ilyen intézkedések megtételére nem kerül sor, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül az adatkezelő tájékoztatja az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az Érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Az adatkezelő a GDPR 13. cikk szerinti információkat, a fent írtak szerinti tájékoztatást és intézkedéseket díjmentesen biztosítja. Ha az Érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre észszerű összegű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést. A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az adatkezelőt terheli.
Tájékoztatás és a személyes adatokhoz való hozzáférés
Az adatkezelő a személyes adatok megszerzésének időpontjában a GDPR 13. cikk (1) – (2) bekezdéseiben foglalt információkat az Érintett rendelkezésére bocsátja.
Az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a GDPR 15. cikk (1) – (2) bekezdéseiben foglalt információkhoz hozzáférést kapjon (az érintett hozzáférési joga).
Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az Érintett másként kéri.
Az adathordozhatósághoz való jog
A GDPR 20. cikke értelmében az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat esetlegesen egy másik adatkezelőnek továbbítsa (az adathordozhatósághoz való jog).
Helyesbítés, törlés és tiltakozás
Az Érintett a jövőre nézve bármikor jogában áll indokolás nélkül visszavonni adatkezeléséhez történő hozzájárulását. Az Érintettet a GDPR 16 – 18. cikkei értelmében megilleti a helyesbítéshez, az elfeledtetéshez (törléshez) valamint az adatkezelés korlátozásához való jog.
Ennek megfelelően az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az Érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; az Érintett visszavonja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; az érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; a személyes adatokat jogellenesen kezelték; vagy ha az uniós vagy magyar jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez a személyes adatokat törölni kell.
Továbbá az Érintettet a GDPR 21. cikkében foglaltak értelmében megilleti az általa rendelkezésre bocsátott személyes adatok kezelése elleni tiltakozás joga. Tehát az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a kezelése ellen.
Az Érintett tiltakozása esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés (például hírlevél küldése) érdekében történik, az Érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen.
Jogorvoslathoz való jog
Az Érintett a fentiekhez kapcsolódó kéréseit, illetve közléseit information@alveola.hu e-mail címen, illetve a 1143 Budapest, Gizella u. 28/A. postai címen jelezheti az Alveola felé.
Az Érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos jogainak gyakorlása során az adatkezelőhöz intézett kérelmének, illetve közlésének elutasítása, illetve az abban foglaltak teljesítésének elmulasztása esetén a GDPR-ban és az Info tv.-ben foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), illetve a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért.
Ezen felül az Érintett
a személyes adatai kezelésével kapcsolatos jogainak megsértése esetén jogai érvényesítése érdekében,
az adatai jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével okozott kár megtérítése iránt, továbbá
személyiségi jogának az adatai jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével történő megsértése miatt, sérelemdíj követelése érdekében
a GDPR 77-82. cikkeiben foglaltaknak megfelelően bírósághoz fordulhat.
Az Érintettet megilleti a jogszabályokban, a GDPR-ban és az Info tv.-ben foglalt valamennyi jog, jogorvoslati és egyéb igényérvényesítési lehetőség.
Alveola Kft.